Szakítás

-Szeretlek - mondta Greg.

-Kérlek, ezt ne! – távolodott el a lány tőle.

-Miért?

-Mert szakítottunk…emlékszel? – Jane hangja szaggatott volt – Közös megegyezés alapján. Nem tudtunk összhangba jönni.

Úgy tűnik, mintha mindjárt elsírná magát, de végül minden erejét összeszedi ahhoz, hogy érzelmeit palástolja. A fiú nyugodt tekintetében szomorúság csillan, nem tud mit mondani. Ő is tudja, hogy jól tették, de mégis fáj, mert az érzések nem változtak.

-Csak azt akartam, hogy tudd…-szólt Greg, hangja lágy volt, érzelmekkel teli.

-De minek? Mit ér, ha tudom? Változtat valamin? – kérdezte a lány dühösen, kék szeme könnyekkel volt tele – Semmin nem változtat. Sőt, csak ront a helyzeten. Miért jöttél ide?

-Mert látni akartalak…Nem bírtam ki nélküled.

-Pedig ki kell. Nekem is fáj, de megegyeztünk.

Jane elfordítja a fejét, hogy a fiú ne lássa, ahogy csendesen apró könnycseppek csurognak le az arcán. Abban reménykedik, hogy mindez csak egy rossz álom, és amikor visszafordul a másik már nincs ott. Csak ezt kívánja.

Greg megragadja a lány vállát, és óvatosan visszafordítja maga felé. Még sosem látta Jane-t sírni. Ujjával letörli a számára oly kedves arcról a könnycseppeket. Majd azt veszi észre, hogy tanácstalanul mered rá egy kék szempár.

-Miért csináljuk ezt? Miért kínozzuk magunkat? – kérdezi Jane zokogva, közben fejét a fiú mellkasára hajtja.

-Nem tudom…- suttogja Greg- Nem tudom…nem tudom…-ismétli önmagának, hátha ez segít előhozni egy okot tudata rejtekéből, mely miatt nem lehet szerelmével, de nincs ilyen ok. Csak az a fal, amit ők állítottak egymás közé. Egy magas fal, melyet áttörni nem képesek, melyen nem találnak se ajtót, se ablakot. Még egymást sem látják, csak a sóvárgás tart ki. Érzik, hogy a másik ott van valahol, de nem tudnak átjutni.

-Hogy jutottunk el idáig? – hallja a fiú Jane hangját, amint az felemeli fejét, és egy lépést hátrál tőle.

-Én…én nem – hebeg, nem tudja, mit mondjon. Valahogy megváltozott minden. Nem tudja miért, de ez a kapcsolat olyan képlékeny volt, mint soha még egyetlen eddigi sem. Eleinte romantikus, aztán forró, heves, szenvedélyes, de a végére…a végére már csak a kapcsolat volt, semmi más. A szakítás könnyen ment. Megkönnyebbültek mindketten, nem is volt veszekedés, sírás. Most viszont…Már eltelt pár hét azóta, és talán pont ez az idő hozta újra vissza a szerelmet.

-Minden olyan zavaros – szól a lány.

-Az én érzelmeim tiszták, mert én…-nem fejezi be a mondatot, tudja, hogy minden vallomás, akármilyen apró is fáj a másiknak, sőt még önmagának is.

-Talán mégis jobb lenne, ha nem találkoznánk többet –mondta Jane, s közben könnyeit törölte ki szeméből- Elviselhetőbb lenne…talán.