4.     fejezet

A Teszlek Süveg

Na, itt kezdett el a hasam rendesen liftezni. Kivonultunk a nő után. Újra az előcsarnokban lépdeltünk, de az rajtunk kívül üres volt. A lépteink visszhangot vertek a falakon. Észrevettem most azt is, hogy a fényt lebegő gyertyák adják, és hogy rengeteg márványlépcső vezet a fölsőbb szintekre. Ja meg persze a szokásos mozgó képek, mint a régi sulimban.

Aztán megálltunk egy hatalmas ajtó előtt, bár az fele akkora sem volt, mint a bejárati. A teremből vidám beszélgetés szűrődött ki. McGalagony kinyitotta, és bevonultunk utána. Egy óriási méretű terembe érkeztünk. Öt hosszú faasztal húzódott benne, egy a tanári, és négy többi a házaknak. Itt még több lebegő gyertya sorakozott. Először mikor felnéztem, azt hittem nincs tető, de rájöttem, hogy ez csak bűbáj. A mennyezet a kinti barátságos időjárást tükrözte. A terem közepén egy háromlábú rozoga szék állt rajta egy szakadt süveg.

-Hát ez?- kérdezte Glenn.

Tanácstalanul megráztam a fejem. Sorba állítottak minket, és minden szem ránk szegeződött. Ezt a magam részéről rettenetesen utáltam.

Azon nagyon meglepődtem, hogy a süvegen egy repedés száj módjára kinyílt. Valami szellemi fogyatékos szöveget nyomott le mind a négy házról.

-Akit szólítok, idejön, és a süveg beosztja egy házba.- adta ki a parancsot a tanárnő.

-Annermann, Beverly.

Ezután egy csomó név következett, de mindenkit beosztottak valahova. És ha engem nem oszt be? Akkor biztos hazaküldenek, hogy az iskolába imbecillis emberek nem járhatnak.  Ezen filóztam. Nem tudtam figyelni, csak a saját nevemet próbáltam meg kiszűrni. Egy nevet azonban mégis meghallottam:

-Rhodes, Glenn.

Glenn kilépett a sorból, és leült a székre. Nagyon irigyeltem, mert a szája szélén mosoly bujkált. A tanárnő rátette a süveget, az pedig a szemébe csúszott. Egy percnyi csend után a süveg elordította magát:

-GRIFFENDÉL!

A griffendél asztalnál kitört a taps, és Glenn széles mosollyal leült közéjük. Ránéztem, ő meg biztatóan rám mosolygott.

Egy-két nevet hallottam még, aztán…

-Selesin, Sarah Rose!

Kilépetem én is, és igyekeztem nem elesni a taláromban. Csak székre koncentráltam. Mikor a süveg rácsúszott a szememre, egy vékonyka hang csendült a fejemben.

-Á, megint egy hatodéves.

Majdnem felugrottam ijedtemben. Aztán rájöttem csak a süveg.

-Tudás… szelídnek éppen nem mondanálak… legnagyobb erényed az empátia, ám a bátorság sem hiányzik… Meggondolatlan vagy, és lobbanékony… Hova is tegyelek?- tanakodott.- Á, már tudom… GRIFFENDÉL!

Megkönnyebbülve álltam fel. Nagyon örültem, és egy bátortalan mosoly kíséretében elindultam a tapsoló asztal felé. Malfoy egy gúnyos vigyor kíséretében fejet hajtott. Erre én felhúztam az orrom, és kidugtam a nyelvem. Glennnek vigyorogva integetett, a többiek pedig várakozóan néztek. Leültem a két lány közé.

-Gratulálok!- szólt elismerően Hermione.

-Én is!

-Meg én is!- gratuláltak nevetve a fiúk.

-Szuper!- lelkendezett Glenn, és a nyakamba borult.

Felhőtlenül boldog voltam. Na de, én meg az empátia?!  Mint a legfőbb erényem? Ez a süveg meg van hibbanva.

-Blackrose! Ez olyan király!- Glenn egyszerűen nem volt képes leszállni a témáról.- Egy házba…

-Most- csendült az ezüstszakállú, félholdszemüveges, magas, átható kék szemű igazgató hangja-, hogy beosztottuk az új tanulókat, megmondanám, hogy az iskola erdeje tiltott terület, mindenki számára- nézett jelentőségteljesen a Weasley-ikrek felé.- Ezt mind az új, mind a régi tanulók véssék az eszükbe. Most pedig kezdődjék a lakoma!

Az aranytálak megteltek a vacsora finom falataival. Ez nekem nem volt újdonság, hiszen a Klenwoodban is ugyanígy működött a rendszer. Nagyon éhes voltam, az émelygés teljesen elillant belőlem a süveg választása után. Nekiláttam hát a rántott csirkének, és két perc alatt eltüntettem a tányéromról. Nemsokára megjelentek a desszertek is. Glenn csak dumált és dumált, de én nem szólaltam meg, tisztára lefoglalt a csokis banánom.

-És ha majd szerzel valakit, akkor viheti a cuccaidat… Látod ott azt a fiút? Egészen…

Ezt már nem hagyhattam szó nélkül.

-Glenn! Mért kéne nekem bárki is?- kérdeztem teli szájjal.

-Blackrose tiszta csoki a szád. Szóval szép vagy és okos, biztos, hogy találsz valakit…

És beszélt tovább. Én meg nem figyeltem tovább. Annyira elálmosított a jóllakottság, hogy majdnem elaludtam.

Mikor aztán vége volt a vacsorának, elmentünk a prefektusok után a hálókörleteinkbe. A klubhelység őrzőportréja egy kövér hölgy volt, és kérte a jelszót: házimanó.

Beléptünk a képen, és egy kellemesen meleg, puha fotelokkal teli szobába érkeztünk.

-Fiúk balra, lányok jobbra- intett a prefektus.

Felértünk a lépcsőn. A szobánkban megannyi sötétfenyő, vörös baldachinos ágy fogadott minket.

-De halál!- kiáltotta Glenn, és lehuppant.

A poggyászaink az ágyak mellet vártak minket. Nem sok idő múlva a szobatársaink is megjöttek. Parvati Patil, Lavender Brown, és Hermione.

-Gratula!- mondták az új lányok.

-Köszi…- mondtam egy ásítás közben.- Bocsesz, de szörnyű álmos vagyok. Jó éjt!- azzal összehúztam a függönyöm, és pár perc múlva már aludtam is.

*

Másnap, mikor a reggeli zabkásámat kevergettem, megkaptuk az órarendet.

-Te jó ég!- szörnyülködött Ron.- A szerdánk kegyetlen lesz…

-Hülye Piton és Trelawney egyszerre gyilkolhat…- folytatta Harry.

-Duplán- tette hozzá Ron.

-Olyan rosszak?- kérdeztem.

-Az nem kifejezés!

Harryről ordított, hogy tényleg utálja az egészet.

-Ha ti mondjátok…

A legelső roxforti órám bűbájtan volt. Ezt a tantárgyat Flitwich prof. tartotta. Nevetségesen kicsi termetű volt, de jól tanított. Az óra lezajlása után magához hívatott, és megbeszéltük, hol tartottam anyagban. Egész jó, mondta nekem, mivel csak egy bűbájt nem ismertem.

A következő óra átváltoztatástan volt McGalagonnyal. Látszott, hogy a tanárnővel nem érdemes kukoricázni. Óra után őhozzá is oda kellet mennem. Itt lényegesen elmaradottabb voltam.

-És különleges képesség?- kérdezte.- Esetleg animágia?

-Nem animágia, tanárnő- ráztam a fejem.- Én… hogy is mondjam? Hát, tralia vagyok.

-Tralia?!- sikkantott fel a nő.

Még nem említettem, Neked, kedves olvasó, hogy tralia vagyok. Talán azért sem, mert nem vagyok büszke rá. Ó, vagy nem is tudod mi a tralia? Hát honnan is tudhatnád, hiszen nem vagy közénk való. Nos, ha valaki tralia, az azt jelenti, hogy az énekhangjával bárkit képes hipnotizálni és irányítani. Persze ne higgyétek, hogy ezt a képességemet bármelyik koncertünkön használtam volna!!! Még csak az kéne! Mit hisztek ti mind rólam, mi?!

-Igen- bólintottam.

-Rendben- mondta.- Elmehet, Miss Selesin!

El is mentem, de viharos sebességgel. Mit gondol most a tanárnő rólam? Azt hiszi, én majd visszaélek vele. Megtehettem volna tizenöt év alatt? Hát persze. És megtettem? Hát persze hogy nem.

Ezek után lelombozódva mentem ebédelni. Glenn és a többiek már ott ültek. A barátnőm azonnal látta, hogy valami bajom van.

-Mi az?

-McGalagony… Meg kellet neki mondanom.

-Komoly?!

Glenn volt az egyetlen (a szüleimen kívül), aki tudta tralia mivoltomat.

-Mit?- kotyogott közbe Hermione.

-Semmit…- legyintettem könnyednek szánt hangon.

-Nem úgy hangzik.

Hoppá. Hát ezt elszúrtam.

-Na jó…- vettem erőt magamon.- elmondom, de csönd!

Harryék közelebb hajoltak.

-Tralia vagyok.- mondtam egy sóhajtás kíséretében.

Ron és Hermione a szájuk elé kapták a kezüket, de Harry értetlenül nézett.

-Csak minden százezredik ember tralia- magyarázta Hermione.- A traliák olyanok, mint a vélák, de ők a hangjukkal csinálják, és nem csak férfiakra hat a dolog.

-De erről pszt!- mondtam nekik.

Mindannyian bólintottak. Örültem, hogy túl voltam rajta, és a fogadtatás nem is volt olyan rettentő. Igaz, ha énekelni kezdek, ők majd futva menekülnek. Na mindegy, a lényeg, hogy MOST nem menekülnek.

Miután megettem a sült halamat, rohanhattam sötét varázslatok kivédése-órára. Azt egy roppant unszimpatikus nő tartotta, aki kicsi volt, és tisztára úgy nézett ki, mint egy béka. Undok volt és unalmas. Ez még elviselhető volt, de ha rám adta volna szoknyáját, ott helyben feldobom a talpam, és hát, mit szépítsük, okádva fogok meghalni, kigúvadt szemekkel.

Egy órányi szenvedés után végre kiszabadultam az áporodott szagú teremből, és kimehettem a napfényben úszó parkba.

Hirtelen eszeveszett visítozásra lettem figyelmes. Ijedve néztem körül, és még jobban megrémültem, amikor láttam, hogy Glenn az.

-Blackrose!!- kiabálta, mikor meglátott.

-Mi van?- rohantam oda hozzá.

-Bepróbálkozott!- mondta suttogva.

-Ki? Mi? Hol?

-Malfoy!!! Draco Malfoy.

-Mit csinált az a szemét?

-Mondom! Bepróbálkozott!!!